Tudományos bizonyítékai vannak a természet testi- lelki gyógyító hatásainak

Tudományos bizonyítékai vannak a természet testi- lelki gyógyító hatásainak

A kutatók mostanában kezdik megérteni, milyen erős indikátort jelent az ember számára természeti környezet.

(Szerző:Pótáné Lázár Mária pedagógus-testnevelő, népművelő, diplomás coach, elkötelezett természetjáró és életmód mentor)

A természet hatása a testi és mentális egészségre

Kevés olyan dolog van, ami annyira jót tesz az egészségnek, mint a természetben töltött idő, azonban épp ez az idő, ami egyre korlátozottabban áll az emberek rendelkezésére. Napjainkban az emberiség fele városi, épített környezetben él, ami 20%-kal növeli az esélyét valamilyen szorongásos probléma, és 40%-kal a hangulatzavarok kialakulásának esélyét. Ráadásul az emberek idejük 90%-át fedett helyen, a lakásukban vagy a munkahelyükön töltik, ez pedig nagyon rossz hatással van nem csak a lelki, de a testi egészségükre is. Kialakulnak a civilizációs betegség tünetei: fáradékonyság, ingerültség, szorongás, egészségtelen táplálkozás, és megfelelő mennyiségű pihenés hiánya (Herendi, 2019).

Szinte mindenki hallotta már az egészséges életmód alapvető követelményeit: kiegyensúlyozott, gyümölcsökben és zöldségekben gazdag táplálkozás és mozgásban gazdag életmód. Az újabb kutatások viszont kimutatták, hogy a természetben töltött passzív tartózkodás is jótékony hatással van az egészségre, ha hetente legalább két órát töltünk a szabadban. A kutatások során két óra volt az a minimum időtartam, amelynél már láthatóan jobb közérzetről számoltak be a kutatásban részt vevők. Elmondásuk szerint kiegyensúlyozottabbakká váltak, ellazultak, a figyelmük koncentrálttá vált, ami növelte a fizikai és mentális jólétüket. A természetben töltött idő, akkor is jótékony eredményeket okoz, ha nem történik fizikai aktivitás, hiszen a hangsúly a nyugalmon van. A természet lehetőséget ad a lenyugvásra és a sok-sok információ elengedésére vagy befogadására, a relaxációra, nincsenek elvárások (M. Steinbach, 2020).

A természeti környezet jótékony hatással van mentális egészségünkre . Ennek magyarázata az evolúciós kötődés lehet, az az ősi kapcsolat, amelyben a természet a bölcső biztonságát nyújtott az embernek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) meghatározása szerint az egészség nem a betegség hiányát jelenti, hanem a teljes testi, lelki és szociális jóllét állapotát. A mentális egészség pedig ugyancsak a WHO megfogalmazásában a jóllét olyan foka, amelyen az egyén megvalósítja képességeit, meg tud küzdeni az élet mindennapos nehézségeivel, eredményesen és gyümölcsözően képes dolgozni, valamint hozzá tud járulni saját közösségének jóllétéhez. A kutatók mostanában kezdik megérteni, milyen erős indikátort jelent az ember számára természeti környezet. Megállapították, hogy statisztikailag kimutatható pozitív összefüggés áll fenn a mentális állapotjelzők és a biológiai sokféleség között. A természetben töltött idő és a mentális egészség védelme között olyan erős a kapcsolat, hogy utóbbi szinte nem is létezhet az előbbi nélkül (Bihari, 2022).

Tudományos bizonyítékok a testi-lelki  egészség és a természet kapcsolatára

A természetben töltött idő egészségügyi előnyei az 1800-as évek óta felkeltették a szakemberek figyelmét. Amellett, hogy sok bizonyíték utal arra, hogy a zöldterületek expozíciója jótékony hatással van az egészségre, történtek kutatások is, amelyek megpróbálták számszerűsíteni a természet hatását az egészségügyi eredményekre. A Twohig-Bennett és Jones által végzett metaanalízis eredményei azt mutatták, hogy a megnövekedett zöldfelületi expozíció csökkenti a nyálkortizolt, a pulzusszámot, a diasztolés vérnyomást, a HDL-koleszterint, a koraszülés és a II. típusú cukorbetegség kockázatát, illetve az összes ok miatti halálozást. Kutatási eredményeik bizonyították továbbá, hogy csökkent a stroke, a magas vérnyomás, a dyslipidaemia, az asztma és a szívkoszorúér-betegség előfordulása. Számos nem összevont egészségügyi kimenetel esetében a vizsgálatok 66,7–100%-a egészségre utaló összefüggéseket mutatott ki a természetben töltött idő fokozott expozíciójával, ideértve a neurológiai és rákkal kapcsolatos kimeneteleket, valamint a légúti betegségek miatti halálozást. A kutatási eredmények azt jelzik, hogy a természetben való tartózkodás pozitív hatással van az egészségügyi eredmények széles körére. Az eredmények arra ösztönözhetik a gyakorlati szakembereket és a döntéshozókat, hogy kellő figyelmet fordítsanak a természet gyógyító hatására (Twohig-Bennett – Jones, 2018).

Egyre több epidemiológiai bizonyíték utal arra, hogy a természeti környezeten való hosszabb idejű – legalább hetente 2 óra – tartózkodás jobb egészséggel és jóléttel jár. A White és munkatársai által végzett kutatás bebizonyította, hogy a természetközelibb, „zöldebb” városi területeken élők esetében kisebb valószínűséggel fordulnak elő szív- és érrendszeri betegségek, elhízás, cukorbetegség, asztma, mentális zavarok és végső soron kisebb a korai halálozás aránya. A gyermekeknél kisebb valószínűséggel jár az elhízás és a myopia kockázata. A természetben való tartózkodás nagyobb jóllétet eredményez, pozitív hatással van a gyerekek kognitív fejlődésére (White et al., 2019).

A természettel való közvetlen kapcsolat oldja a stresszt, a depressziót, segít a hiperaktivitás kezelésében, segíti a koncentrációt, helyreállítja az idegrendszer működését, összességében javítja a mentális, kognitív és pszichés funkciókat (Bihari, 2022).


A természetben gyógyulás formái

Elsőként egy amerikai gyermekorvos – Dr. Robert Zarr – nevéhez köthető a receptre felírt erdei túra, melyet a gyógyulás vagy az állapotromlás megelőzése érdekében javasol a pácienseinek. Véleménye szerint a túlsúlyos, szorongó, depressziós gyerekeknek legjobb terápia valamilyen szabadban történő időtöltést előírni heti 2-3 alkalommal, akár erdei túra akár a szabadban való focizás formájában. Különösen fontos szempont, hogy a természetben töltött idő már gyerekkorban rendszeres legyen, csökkentve ezzel az egészségügyi problémák felnőtt korban való kialakulását. Az Exteri Egyetem kutatói sem teszik le a voksukat bármelyik szabadidős tevékenység mellett, lényeg a természetben való igazi elmélyülés. Erre kiváló módszernek tartják a japán sinrin-jokut, azaz az erdőfürdőzés ősi módszerét, de jótékony hatású lehet egyszerűen egy hosszabb séta vagy túra is, amely során időnként megpihenünk, üldögélünk, és hagyjuk, hogy átjárjon minket a természet gyógyító ereje. A természetben töltött idő egyik legnagyobb előnye, hogy otthon felejthetjük a stresszt, az aggódást, és sok, hosszú távon is egészségjavító élménnyel gazdagodunk (Herendi, 2019).

A természetben töltött idő tulajdonképpen növényterápiának fogható fel, melynek egyik lehetséges változata az előzőekben elemezettek, a zöld növények által borított helyek (kertek, parkok, erdők) látogatása, melynek preventív, gyógyító és rehabilitációs hatása van. Ez a módszer elsősorban a szellemileg fáradt, stresszes, depressziós emberek hatékony gyógymódja. A fitoterápia másik alkalmazási formája az aromaterápia, melynek során a gyógynövényeket használják az életminőség javítására. A természetben való gyógyulást az állatokkal való kapcsolatteremtés, az állatok segítségével végzett aktivitás is elősegítheti. Ez lehet akár egy állat asszisztált aktivitás, pl. kutyasétáltatás, de lehet speciálisan állat-asszisztált terápia (pl. ló, kutya, delfin segítségével), ami a páciensek fizikai-, érzelmi-, szociális és kognitív funkcióinak javítására irányul. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a mai rohanó és mesterséges világ számos káros hatással van egészségünkre. Épp ezért az ember nem akar elszakadni a természetes közegétől, amelyből származik. Ezt felismerve rendkívül fontos ennek a természetes kapcsolatnak az erősítése, és az állat- és növényterápiák népszerűsítése (Dósa – Dúll, 2005).


Irodalomjegyzék

  • Bihari D. (2022): Így képes gyógyítani a természet. https://24.hu/tudomany/2022/02/05/egeszseg-termeszet-jollet-okologia-pszichologia/
  • Dósa Zs. – Dúll A. (2005): A gyógyító természeti környezet: Az állat- és növényterápiák alapvető pszichológiai hatásmechanizmusai. Tájökológiai Lapok 3 (1): 1–12. (2005). http://real.mtak.hu/125375/1/02_Dosa.pdf
  • Herendi K. (2019): “A természetben töltött időt receptre kellene felírni” – Ezért érdemes a szabadban lenni, amikor csak lehet. https://pszichoforyou.hu/a-termeszetben-toltott-idot-receptre-kellene-felirni/
  • M. Steinbach A. (2020): Hogyan hat ránk két óra természetben töltött idő? https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/eletstilus/hogyan-hat-rank-ket-ora-termeszetben-toltott-ido/
  • Twohig-Bennett, C. – Jones, A. (2018): The health benefits of the great outdoors: A systematic review and meta-analysis of greenspace exposure and health outcomes. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/29982151/
  • White, M. P. - Alcock, I. - Grellier, J. – Wheeler, B. W. – Hartig, T. – Warber, S. LBone, A. – Depledge, M. H. – Fleming, L. E. (2019): Spending at least 120 minutes a week in nature is associated with good health and wellbeing. Scietific Reports. https://www.nature.com/articles/s41598-019-44097-3