Kiégés megelőzése a természet erejével

Kiégés megelőzése a természet erejével

 

Kiégés megelőzése a természet erejével

 

A kiégés manapság divatos kifejezésnek tűnhet, ám valójában ennél sokkal mélyebb, komolyabb dologról van szó, ami ténylegesen tízezreket érint. Ám a legtöbben hajlamosak elhessegetni az árulkodó tüneteket. A tehetetlenség érzésére azt mondják, hogy kimerültek, a depresszió tüneteire, hogy fáradtak, a stresszre, az idegeskedésre pedig azt, hogy a körülmények nem optimálisak, de nincs mit tenni, el kell viselni.

Ugyan a fiatalokat is érzékenyen érinti ez a szindróma, viszont a megfigyelések alapján a jelenlegi negyvenes, ötvenes, hatvanas korosztály tagjai csúsznak le a leggyakrabban a gödör mélyére. A kiváltó okok között szerepel az a mentalitás is, hogy egy adott terhes munkaközegből vagy kapcsolatból, életkörülményből nem mernek kilépni a korukra, a biztonságra, vagy egyéb tényezőre hivatkozva, így idővel csapdában érzik magukat, ahonnan látszólag nincs menekvés, és ahol nem marad végül más, mint a kiégés.

A legjobb módszer a megelőzés?

Igen, kár lenne tagadni, hogy a kiégés kezelésében a legjobb stratégia a prevenció. A rendszeres relaxáció, stresszkezelés, a problémák aktuális megoldása, a lelki sózsákok ledobása. Viszont sokan mindaddig ennek az egésznek nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget, amíg konkrétan a saját életükben meg nem tapasztalják, mit is jelent a kiégés. Eleinte a világ szürkébbnek, fásultabbnak, színtelenebbnek tűnik. Ez könnyen magyarázható azzal, hogy mindenki elcsigázott, mindenki kimerült, sok a gond, még jó, hogy a mindennapok végül monotonitásba, mókuskerékhajtásba fulladnak. Idővel aztán egyértelművé válik, hogy a jelek otthon is megmaradnak, akkor is nyomasztóak, amikor épp nincsen se munka, se egyéb stresszforrás. A többiektől való elidegenedés, a zárkózottság, a teljes érdektelenség mind olyan jelzőfények, amik egyetlen dologra hivatottak rávilágítani: elérkezett a változtatás ideje! Mert a kiégésbe nem beletörődni, és még csak nem is beletörni kell. Sőt ez az állapot nem szégyenletes, nem olyasvalami, amit le kell tagadni, el kell fedni. Az első lépés mindig a fel- és beismerés. Tény, hogy ez a legnehezebb, de ezek után garantált a javulás. Pláne, ha akadnak olyan programok, amik ebben segítő kezet nyújthatnak.

A természet ereje tényleg csodákra képes?

Abszolút! A természetben megtapasztalható a jelenlét varázsa. A jelenlét gyakorlatok manapság egyre kedveltebbek, ami nem véletlen, hiszen valahogy mind többen döbbennek rá arra, hogy úgy élik le az életüket, hogy az „itt, és most" dimenziójában alig tartózkodnak. Folyton vagy a múlton rágódnak, vagy a jövőbe tekintenek. A kiégés állapotában szinte magától értetődik, hogy a jelen nem a legjobb hely és időpont, mert túl nagy a nyomás, a teher. De a természetben barangolva, erdőfürdőzés közben ezek a súlyos pakkok végleg lerázhatóak. A test és a lélek egyaránt megkönnyebbülhet, és megmutatkozhat a változtatás útja.

Mire képes három nap?

A coaching eszközeivel tarkított háromnapos program alatt az egész világ megváltozhat. Hiszen nem a külvilág átformálása a cél, hanem a benső világ megmunkálása. Erre pedig elegendő három, őszinteséggel, támogatással, természettel teli nap, amikor a kiégés réme messzire száműzhető.

A kiégés komoly teljesítménybeli csökkenéshez, dekoncentrációhoz vezethet, ami a munkahelyi hatékonyság leredukálódásával egyenlő. Ez egyetlen cégvezető számára sem jó hír, mivel a dolgozók egészsége a vállalat egészségével és fejlődésével egyenesen arányos. Ezért annyira fontos vezetőként odafigyelni a legapróbb jelekre, és ha úgy néz ki, hogy a kiégés szindróma „támad", akkor cselekedni. Mert a megoldás rendelkezésre áll, s csak egyetlen választás szükséges hozzá!

A programon megismered a stressz- krónikus stressz összefüggéseit, elméleti alapjait a kiégéssel, depresszióval és fizikai betegségek megjelenésével. Megismered a megelőzés lehetőségeit.

Programunkon kihasználjuk a természetben túrázás és erdőfürdőzés áldásos hatásait, de az irányított beszélgetéseket és a közösség erejét is. Helyére kerülnek az értékek, pontosan fogod tudni mit kell tenned annak érdekében, hogy újra egyensúlyba hozd az életedet, megtaláld az igazi célod, és az elégedettségnek azt a szintjét, amit keresel. Mindezek megvalósításához motivációt és elég erőt fogsz magadnak szerezni a programon.

A túrák mellett erdőfürdő gyakorlatokkal, továbbá a pozitív pszichológia és a megoldás fókuszú coaching eszközeivel dolgozok.

Ideje: 2023 február 24. 12.00 órától -február 26. 15.00 óráig

Helye: Bogács, Színes apartmanok

Program díja 25 000 Ft/ fő

A program tartalmaz 3 alkalommal 2-2 órás vezetett erdőfürdőzést, 1 hosszabb (kb 10 km-es) túrát, 1x2 óra csoportos elméletet és 3x2 óra csoportos coaching beszélgetést és gyakorlatot

Szükséges felszerelés: túraruha

Szállás és étkezés foglalható Bogács, Színes apartman, (a Bogácsi fürdő és a Pincesor közelében). 2 éjszaka szállás 3 fős apartmanokban, teljes ellátással (reggeli-ebéd-vacsora) 30 500 Ft/ fő

Jelentkezni itt tudsz a programra:

 

Név*:
E-mail cím*:
Telefon*:
Település*:
Az adatkezelési szabályzatot ide kattintva tekintheti meg.

Várlak a programomra!

Pótáné Lázár Mária

pedagógus-testnevelő, népművelő, diplomás coach,

elkötelezett természetjáró és életmód mentor